A mellplasztikák során a korrekt tervezéshez, méréshez a legtöbb objektív támpontot az egyéni alkati adottság, az anatómia adja. Ennek ellenére a páciensek felől gyakran érkezik szubjektív ötlet, önálló elgondolás, ami tévútra viheti a döntést. Hiába sok évtizede alkalmazott, s viszonylag egyszerűbb műtéti technikákról van szó, a mai napig születnek, születhetnek újabb szakmai ötletek, praktikák a még tökéletesebb eredmény eléréséért. Napi rendszerességgel tapasztalható, hogy hiába is lenne olyan egyértelmű, hogy mit és hogyan kell csinálni, szinte számtalan variációt kínálnak az orvosok, és kívánnak a páciensek. A tervezés pedig nagyon egyszerű, legfontosabb alapja, az állomány formája és szerkezete, valamint a mellkas. E három tényező gyakorlatilag meghatározza a lehetőségeket, a választandó műtétet, ha kell, az implantátumot, s az optimális eredmény eléréséhez nagyon kevés “beleszólást”, változtatást enged meg.

Bármekkora is a mell mérete, a mellállomány alsó határát jelentő áthajlási redő és az emlőbimbó egymáshoz viszonyított helyzete dönti el, hogy egy mell megereszkedett-e, s ebből fakad, hogy, szükséges-e a mell felvarrása vagy sem. Sőt, ez a viszony eldönti a megereszkedés esetén annak súlyosságát, így műtéthez szükséges hegek mennyiségét és helyzetét. A hegek felvarrás nélkül a mell alatti redőben, felvarrás esetén a bimbóudvar körül, sőt ez alatt vertikálisan, vagy akár ezek mellett hosszan az áthajlási redőben kell fussanak. S amennyiben az anatómia egyértelműen jelzi, hogy a mell megereszkedett, sajnos a felvarrás kötelezően választandó, megoldandó része kell legyen a műtétnek. Minden ezt megkerülő próbálkozás elégtelen eredményhez vezet, és csak rövidtávú megoldást jelent.

Amennyiben a mell méretének növelése a cél, úgy két lehetőség adódik: szinte minden helyzetben választhatunk implantátumot, illetve bizonyos esetekben a saját zsírszövet felhasználása is alkalmas lehet erre a célra. Implantátummal történő mellnagyobbítás esetén a választás egyszerű, sőt nagyon egyértelmű: a mellkas szélességéből adódó mellalap lesz a választandó implantátum átmérője (anatómiai formánál szélessége), a mell áthajlási redő és mellbimbó távolsága az implantátum magassága, a mell szerkezetének feszessége/lazasága pedig a profilmagassága. A belső-felső negyed szöveteinek vastagsága az implantátum pozícióját -izom alatti vagy feletti- határozza meg. Az előzőkben írtak alapján eldől a heg holléte is. S mindezek milliméter pontossággal kimérhetők, így egyértelműsítik a választandó implantátum méretét, formáját, helyzetét, s behelyezésének irányát. Hogy a műtét biztonságát, hosszútávú eredményességét ne kockáztassuk, a páciensnek döntési lehetősége csak a megjelenés meghatározásában lehet annyiban, hogy természetes vagy látványosabb megjelenést szeretne-e. Minden mást jobb az anatómiára bízni.

Az utóbbi években a páciensek körében is egyre ismertebbé váló probléma az implantátummal társuló, úgynevezett anaplasztikus nagysejtes limfóma ( ALCL; erről részleteket itt olvashat). Az ettől való félelem miatt vagy meglévő autoimmun-betegség esetén egyre gyakrabban merül fel az igény a saját zsírszövettel történő mellnagyobbításra. Bár néhány páciensnek valóban jó megoldás lehet, ám sok tekintetben kevésbé választható a többség számára. Az immunrendszer betegsége esetén ez a technika valóban biztonságosabb abból a szempontból, hogy a szervezetbe nem kerül idegen anyag, ami immunválaszt provokálna. A problémát az okozza, hogy az egy műtét során visszaadható, s várhatóan meg is maradó zsírszövet mennyisége többnyire sokkal kevesebb, mint azt legtöbbször szeretnénk. Ezért e műtéti megoldás elsősorban a mellek méretbeli aszimmetriájának korrigálását, kizárólag implantátum behelyezésével nem megoldható különbségek, hiányok kipótlását segíti, mintsem önálló lehetőség lenne a mellnagyobbításra.

Amikor a mell megereszkedett, és a felvarrás elkerülhetetlen, a páciensek részéről felmerülhet az igény, hogy a mell nagyobbítása is megtörténjen. A felvarrás során a mell bőre feszesebbé, az állománya kompaktabbá válik, mérete is kisebbnek tűnik, s ha ez olyan mértékű, hogy a volumen szinte elvész, jelentéktelenné válik, akkor az egyidejű mellnagyobbítás elkerülhetetlen. Minden más esetben, ha a méretcsökkenés önmagában nem indokol mellnagyobbítást az esztétikus eredmény eléréséhez, a páciens dönthet arról, hogy a felvarrás mellett szeretné-e a mell méretének nagyobbítását is. Az implantátum behelyezés nem váltja ki a felvarrást, ha az egyébként indokolt.

A mell méretének csökkentésére is szükség lehet akár valós fizikális panaszok, fájdalom, akár “csak” aszimmetria indokolja azt. A műtéti technika “kívülről” a sebek alapján ugyan olyannak tűnik, mint a felvarrás. Sőt sok esetben a felvarrás valós állománycsökkentés nélkül, mindössze a mell megfelelő pozíciójának elérésével, az előbbiekben leírt virtuális méretcsökkentésével elegendő, jó megoldás lehet. Amikor ez nem elegendő, akkor a zsírszövet, sőt az állomány részleges elvétele is indokolt. Ennek mértékét, sőt a műtét típusát szintén megszabja az anatómia. Elsődlegesen a bimbóudvar és az áthajlási redő vetülete közötti eltérés döntő, hiszen bizonyos mértékű távolság létrejötte esetén ez egyértelmű jelzés számunkra, hogy a bimbóudvar területén már megnyugtató keringés nem biztosítható a szokásos felvarrással, ilyenkor a mell méretének jelentős csökkentése mellett a bimbóudvart mint bőr-szabadlebenyt helyezzük át az ideális pozíciójába.

Minden, a vérellátást tovább rontó tevékenység, folyamat (leginkább dohányzás, de lehet túlzott aktivitásból fakadó duzzanat, bevérzés) megsokszorozza a sebgyógyulási zavarok lehetőségét. Ez a bőr mellett akár mélyebb szöveteket is, sőt az implantátumot közvetlenül körülvevő szöveteket is érintheti, s így elhúzódó, problémás gyógyulási folyamatot provokálhat. A páciensek együttműködése elkerülhetetlenül szükséges a műtéti terület megfelelő gyógyulásához – minden mérsékelhetőt mérsékelni kell, elkerülhetőt pedig el kell kerülni. Felfüggeszthetetlen dohányzás mellett nem érdemes mellplasztikát vállalni, hiszen az kiszámíthatatlan műtéti kockázatot jelent. A műtéttel kapcsolatosan további információkat itt talál.

Végleges műtéti eredmény a duzzanat megszűnte, a sebek teljes gyógyulása után látható, ez kb. 3 hónap hónap után várható.

Esetleges műtéti szövődmény lehet: bevérzés, hegszétválás, szövetelhalás, sebfertőzés, beidegzési zavar, ami átmeneti érzéscsökkenésben vagy érzéskiesésben nyilvánulhat meg. Ezek elkerülésére a gondos előzetes kivizsgálás, a precíz műtéti kivitelezés és a műtétet követő előírások betartása szolgál. Ha a műtét előtti teendőkről, a kivizsgálás menetéről, az altatás részleteiről vagy a műtét költségeiről szeretne részletes információkhoz jutni, kérjük olvasson tovább.